2011-12-es és 2012-13-as tanév

Nagy lehetőséget láttam a programban, mert a miliőterápiával ellentétben, ez az iskolai élet jellegzetességeire és színtereire lett kidolgozva. A mi iskolánk kicsi, a gyerekek eleve kis csportokban tanulnak, a légkör jó, a gyógypedagógusok pedig nyitottabbak a pszichológiai szemléletre és a kreatív programokra, mint a nem megváltozott képességű gyerekeket oktató pedagógusok. Az egyik nevelési értekezleten a miliőterápiával elért eredmények mellett beszéltem a Békés Iskolákról is, ami jó néhány kollégámnak felkeltette az érdeklődését. Ők azok a gyógypedagógusok voltak, akik az előző tanévben sikertelenül küszködtek egy-egy bántalmazó gyerekkel, vagy maguk is részesei voltak az iskolai agresszió valamely formájának, amelyet nem tudtak kezelni.

3. Feláll a Békítő csapat
Így alakítottuk meg 2011. májusában az iskola Békítő csapatát az érdeklődő kollégákból. Beletartozik egy felsős és egy alsós osztályfőnök, egy harmadik osztályfőnök a halmozottan sérült tagozatról, egy délutános nevelő, egy gyerekfelügyelő, és két pszichológus. Ez a csapat a megalakulás óta nem változott, és heti rendszerességgel összegyűlik, hogy megbeszélje a teendőket.
Az első alakuló megbeszélés után, júniusban leültünk az igazgatóval, hogy egyeztessük vele elképzeléseinket és az időbeosztást. Az igazgató lelkesen üdvözölte a programot, mivel röviddel azelőtt kénytelen volt eltávolítani az iskolából egy szadisztikus bántalmazó gyereket, aki véresen végződő verekedést provokált a diákotthonban. Emiatt az igazgató mélyen érintve érezte magát a témában, és nagyon motivált volt minden újításra.
Ezen a szűk körű értekezleten felhatalmazást kaptunk a program elkezdésére, kidolgoztunk egy időbeli tervet a következő tanévre, és megbeszéltük, ki melyik dolgozói csoporttal (tanári, nevelői, technikai, konyhai, adminisztratív, stb.) veszi fel a kapcsolatot. A koncepciónk az volt, hogy a Miért nem működnek… c. könyv alapján dialógusokat kezdeményezünk mindenkivel, és igyekszünk felmérni minden területen az iskolai bántalmazást.

4. A feltáró beszélgetések sorozata
A dialógusokat úgy ütemeztük, hogy illeszkedjenek az iskolai élet szokásos ritmusába. 2011. nyarán a Békítő csapat tagjai mind elolvasták a könyvet, és végiggondolták, kivel kezdenék szívesen a megbeszélést, milyen ötletekkel járulnának hozzá a megbeszélt menetrendhez. A tanév nálunk augusztus végén mindig egy olyan héttel kezdődik, amikor a gyerekek még nem érkeznek meg az iskolába, de a felnőttek már készülnek a tanításra, rendszerint ekkor tartjuk a házi továbbképzéseket. A gyerekfelügyelőkkel és a pedagógus asszisztensek csoportjával ezen a héten beszéltünk több napot a Békítőről. Ők azok a nevelők, akik a tanítási időn kívül gondozzák a gyerekeket, az ő feladatuk az étkeztetés, az esti lefektetés, az órák közötti, éjszakai vagy a hétvégi felügyelet, a közös játék, de a pedagógiai munkát is segítik. Ők végzik az anyai gondozást, a legbonyolultabb helyzetekkel kell megküzdeniük, miközben nekik a legnehezebb a munkabeosztásuk, a legkevesebb a fizetésük és a legalacsonyabb a presztízsük az iskolában. Ezért az ő mentálhigiénés gondozásukat mindig kiemelt feladatnak kezeltem, a programnak való megnyerésük pedig alapvetően fontos, nagyon sok múlik rajtuk. Arra kértem őket, hogy fogalmazzák meg: mitől lehetne békés az iskola, mitől nem az, mitől éreznék magukat nagyobb biztonságban, hol vannak az erőszak gócai? Minden gyerekfelügyelő és pedagógiai asszisztens felidézett és elmesélt egy-egy olyan iskolai bántalmazásos esetet, amelyben érintettek voltak. Nagyon bevonódtak a beszélgetésbe, és elköteleződtek a folytatásra.
A továbbiakban ugyanígy leültünk egy-egy feltáró beszélgetésre a különböző munkaközösségekkel: kollégáim a karbantartókkal, a takarítókkal, a konyhásokkal, a testnevelőkkel, én pedig a felsős, az alsós, és a speciális munkaközösséggel (erre a tagozatra járnak a halmozottan sérült tanulók), és a délutános nevelőkkel. A tapasztalatokat hetenként megosztottuk egymással a CAPSLE team megbeszélésein.
A dialógusok sorozatát a vezetőkkel való megbeszéléssel zártuk (az igazgató és három igazgatóhelyettes). Az volt a tapasztalatunk, hogy minden dolgozói csoport nyitott volt a beszélgetésre, hálásak voltak a figyelemért és a rájuk szánt időért. Bár a pedagógusok gyakran túlterheltnek érzik magukat a sok tanítási és adminisztrációs feladattól, ilyen típusú beszélgetésre mégis nagy igényük van, mert más keretben nincs erre lehetőségük. A dialógusokról feljegyzéseket készítettünk, ez lesz az alapja a problématérkép megrajzolásának.

5. Életre kel a program
A feltáró beszélgetések sorozata felkeltette a résztvevők kreativitását, a Békítő csapatban és azon kívül is. Sorra érkeztek a jobbnál jobb javaslatok arra, hogy mit lehetne még bevenni a programba. A Békítő csapat három osztályfőnöke vállalta, hogy az osztályában csendben, minden beharangozás nélkül elindítja a Békítő elemeit, ki mit gondol működőképesnek. A halmozottan sérült osztályban például az osztályfőnök meghirdette a Lovagi Erények programját. A történelem tananyaghoz kapcsolódva megbeszélték, milyen lovagi erények voltak a középkorban, és hogyan lehetne mindezt átültetni a mába, a jelen iskola körülmények közé. Az erények mind egymás segítéséhez, az együttműködéshez, a békés viselkedéshez kapcsolódnak. A gyerekek lovagi pontokat gyűjtenek a jó viselkedéssel, és a félév végén már megtörtént lovaggá ütésük.
Az egyik felsős magyartanár kidolgozott egy komplex történelmi-irodalmi-dráma-kézműves programot, amely híres regényeken keresztül mutatja be a bántalmazó viselkedést. A gyerekek nemcsak elolvasnák, hanem el is játszanák majd a helyzeteket, és bábokat, álarcokat, képeket stb. készítenének a játékhoz.
A Békítő csapat gyerekfelügyelő tagja a diákotthonban kezdett kampányolni a békés viselkedés mellett, a gyerekek és a többi gyerekfelügyelő között. A tanévet azzal kezdték, hogy megbeszélték: a diákotthon a Béke Szigete lesz az iskolában. Az állandó rivalizálást, egymás kiközösítését a kolléga azzal semlegesítette, hogy következetesen jutalmazta az együttműködő viselkedést. Alapelve az volt, hogy a legsérültebb vagy legbutább gyerek is képes a gyengébbnek segítséget nyújtani, például ágyazásban vagy öltözésben, és ezért mindenki elismerést érdemel. Ők találták ki az első szlogent is az állandó csúfolódás elkerülésésre: „Mi itt nem így beszélünk egymással, mert mi egy békés iskola vagyunk”. Ezt a felnőttek is alkalmazzák egymás között, nem csak a gyerekeknek hangoztatják.
A Békítő csapat felsős osztályfőnökének jutott eszébe, hogy ha a pedagógusoknak ilyen nagy igényük van a kötetlen beszélgetésre, akkor teremtsünk ennek keretet: meghirdettük a Szamovár Klubot. Ez egy olyan teadélutánt jelent, ahol mindenki szabadon beszélgethet egymással bármiről, közben valódi szamovárból kínáljuk egymást teával, és finom sütiket eszünk hozzá. 2011 novemberében két teadélutánt tartottunk, óriási sikerrel. Ezek az együttlétek lehetőséget adtak arra, hogy a pedagógusok lazíthassanak, élvezhessék a közösség által nyújtott figyelmet és a gondoskodást. A kötetlen beszélgetések során spontán módon, ítélkezésmentes, elfogadó légkör keletkezett, lehetőség nyílt a személyes kapcsolatok elmélyülésére, amely Twemlow & Sacco szerint elengedhetetlenül szükséges a Békítő bevezetéséhez. Először a felnőtteknek kell megtalálnia egymással a közös hangot, csak azután lehet megtanítani a gyerekeknek, hogyan legyenek toleránsak egymással.

6. Az ellenállás megjelenése és kezelése
Felkészültünk rá, hogy a program előkészítése ellenállásba fog ütközni. Annál is inkább, mivel az iskola nehéz helyzetbe került, költségvetési megszorítások, politikai változások, igazgatóváltás nehezítette a folyamatot. Megpróbáltunk minél többször beszélni arról, hogy mi ez a program és mire készülünk: 2011. júniusában a tanévzáró értekezleten, kisebb körben, a munkaközösségi értekezleteken, személyes beszélgetésekben. Az ellenállás már ezek után megjelent: sokan egy újabb teherként fogták fel a kezdeményezést, kétségeik voltak az „idegen” eredet miatt, vagy éppen közönyösek lettek az erőszak iránt, és ezért fölöslegesnek tartottak minden új ötletet. A feltáró beszélgetések ezeket az aggályokat nagyrészt eloszlatták, mivel kiderült, hogy mindenki véleményére számítunk, és vannak olyan közös gondok, amelyek mindenkit érintenek, és amelyeket érdemes megfogalmazni.
Néhányan azt is kifogásolták, hogy miért éppen ezek a kollégák vannak benne a Békítő csapatban, és miért nem ők. Ezt azzal próbáltuk kezelni, hogy az egyik nevelési értekezleten beszámoltunk az addigi haladásról, és nyíltan meghívtunk mindenkit a heti CAPSLE team megbeszélésekre. El is jöttek utána egy páran.
A tantestületben van három kolléganő, akik különböző előzmények miatt meg vannak sértődve az igazgatónőre és a tantestületre, koalícióra léptek egymással, és ellenállóan viselkednek. A tantestületnek ezt az „örök ellenálló” hármasát azzal vontuk be az együtt gondolkodásba, hogy kiemelt feladatokat bíztunk rájuk, például a pozitív légkör kampány plakátjainak elkészítését, vagy az említett komplex irodalmi-történelmi-dráma foglalkozás előkészítését.
A technikai dolgozók ellenállása abból fakadt, hogy nem értették, mire jó ez: azt gondolták, hogy készül róluk egy jelentés, ami az igazgató asztalára kerül. A Békítő csapat velük foglalkozó tagja türelmesen kivárta, amíg megjön a bizalmuk, és ők maguk kérik a beszélgetéseket, amikor már mindenkinek voltak kreatív ötletei is.
A vezetők ellenállása több módon nyilvánult meg. Az igazgatónak az volt a véleménye, hogy a tantestület többsége pozitív ember, és a destruktív kisebbséget egyszerűen ki kell szorítani a közös gondolkodásból. A szigorú és sokszor keményen büntető diákotthoni igazgatóhelyettes úgy vélte, hogy náluk nincsen agresszió. Ő is csupán azért szigorú, mert csak így tud gondoskodni róla, hogy a beosztottjai jól érezzék magukat. Az iskolai igazgatóhelyettes szkeptikus volt a program felől, szerinte az iskolai agresszió mindig megmarad egy szinten, és ezen nemigen lehet segíteni. Ugyanakkor mindegyik vezető fenntartja az érdekődését, támogatja a programot, és nyitott a programmal kapcsolatos további megbeszélések irányában. Abban bízunk, hogy a pozitív fejlemények láttán bennük is erősebb motiváció és elköteleződés alakul ki a program kibontakoztatása iránt. nekik is lassan megváltozik a véleményük.

7. Eddigi eredmények
Az egyik legnagyobb eredmény, hogy spontán alakult ki egy belső csapat az program bevezetése iránt elkötelezett kollégákból, és ez a team azóta is rendszeresen dolgozik.
Fontosnak tartjuk, hogy sikerült megnyernünk a vezetők támogatását, és hagyják szabadon működni a változást előkészítő csapatot.
Eredmény a kollégák érdeklődésének, együttműködésének és kreativitásának felkeltése, amit a sok jó ötlet bizonyít. Úgy tűnik, hogy mindig vannak jó kezdeményezések, működő gyakorlatok (pl, az osztálytermi fegyelmezésre), fontos ötletek, amelyeknek teret és támogatást kell biztosítani.
Eredmény, hogy sikerült anyagi és erkölcsi támogatást nyerni attól a nagyvállalattól (Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság, MOL Rt.), amely már eddig is támogatta az iskola agressziókezelő programját.
Eredmény, hogy a gyerekek között is elindult valami, a diákotthonban és a mintaosztályokban elkezdték a szemléletformálást.

8. További terveink
A megbeszélt ütemterv szerint a feltáró beszélgetések után az agressziót felmérő teszteket fogjuk adaptálni, felvenni és kiértékelni. Erre a félév lezárása után, 2012. február-márciusában kerül sor. Az összegyűjtött adatok alapján szeretnénk elkészíteni az iskola problématérképét, amelyen szemléletesen, grafikus ábrázolásban is összesítenénk az iskolában előforduló bántalmazás jelenségeit, azok lehetséges nyílt vagy rejtett okait és társas dinamikáját. Ezzel mindenki számára nyilvánvalóvá tennénk, hogy hol állunk, hol tart a közösség, és mindenki láthatná, hogy az ő tapasztalatai is hozzájárultak az összegzéshez.
Terveink szerint ezután újabb megbeszéléseket tartunk az összes dolgozói csoporttal, de most már nem a feltárás, hanem a megoldási javaslatok érdekében. Bemutatnánk az érintetteknek, hogy arra a problémára, amit a legsúlyosabbnak tartanak, mit javasol a Békítő, és megbeszélnénk, hogyan lehetne ezt a mi speciális körülményeinkre adaptálni. (Pl az egyik legneuralgikusabb pont az udvari szünet, amikor egy-két pedagógusra van bízva az összes gyerek, és szinte mindig történik valami erőszakos cselekmény – ennek a problémának a kezelésére kiválóan alkalmasak lennének a kortárs segítők és a Brúnók.)
A minta-osztályokban és a diákotthonban terveink szerint tovább folytatódik a szemléletformálás, hogy ezt is példáként lehessen felhasználni a meggyőzésre. Ezt a tanévet teljes egészében az előkészítésre és a csapatmunka fejlesztésére fordítanánk, a hivatalos kezdést leghamarabb a következő tanévre tervezzük. A szupervíziót a Horgász Csaba vezetésével működő, fent említett Békítő Műhely, és Twemlow prof. távsegítsége biztosítja.

Szerző: Fazekas Ágnes, iskolapszichológus

Save

Save

Vélemény, hozzászólás?